Reichsautobahn

2009.08.24. 02:24

Kicsit javítani kell a dolgokon, mert elég negatív hangvételű lett, cizelláltabban kell fogalmazni, ami azt jelenti, hogy ami rossz volt, azt nem írom le. Stílusproblémák is voltak a régi oldalon, ezért is át kell írni.

Jártam a Berlin - Breslau birodalmi autópályán Forst Ost - Bunzlau között. Az autópálya első szakaszát Breslau és Liegnitz között 1936 szeptember 27 - én személyesen a Führer adta át, ezzel érte el az 1000 km hosszat a német autópálya - hálózat.  Az építkezést nyugati irányban folytatták, Liegnitz és Bunzlau között, ez a rész 1936/37 - ben készült el.  1937 november 27 - én Bunzlau és Sagan között, 1938  december 15 - én Sagan és Forst között félszélességben átadták az autópályát a forgalomnak. 1945 után a Neiße folyótól keletre lévő szakaszok Lengyelországhoz kerültek, a következő évtizedekben  a félautópályát egyszerű országútként jelölték a térképek. Ezt a forgalomból akkor kieső vidéket elkerülték nagyobb  beruházások, mert az ország déli és északi részeinek összekötése fontosabb volt, ezért a déli, Breslau felé vezető pálya még ma is az eredeti. A tervek szerint 2010 - ben kezdődik a felújítása, ami teljes átépítést jelent, alig valami fog megmaradni a régi autópályából. Az északi, Berlin felé vezető pálya felújítása és megépítése 2006 - ban fejeződött be, ugyanolyan lesz a déli, Breslau felé vezető pálya is. Ezzel az egyik utolsó eredeti autópálya is eltűnik Európából. Talán Stettintől keletre és Königsbergtől délre Rehfeldig, a határátkelőig. 

A felújítás teljes befejezéséigig az autópálya hivatalosan egyszerű országút, ezért használata ingyenes. Az útburkolat, amely betonból készült többnyire egészen jó állapotú, de hibák kijavítását nem vitték túlzásba. 100 km/h - val mindenképp járható, de a helyiek sokkal többel mentek. A macskaköves lehajtók a mai napig járhatók akár 70 - 80 -as sebességgel is, az újak viszont nagyon veszélyesek a gödrök miatt.

 

Ez az első kép, rögtön a határátkelőnél készült, az egykori Forst Ost lehajtónál. Jól tettem, hogy lefényképeztem, mert szinte csak új hídak vannak az autópálya felett. Jó egyharmaddal szélesebbek is, mint az autópálya.

Itt odajöttek okoskodni a határőrök, hogy egészen biztosan nem a határőröket fényképezem? FIAT Pandával volt 3 melák jellegű ember, alig fértek be. Elég viccesen néztek ki. Más már lefényképezte a járművet.

 

 

 Pályaállapotok.

 

 

Ez egy parkoló, aszfalt nem jutott ide, de azért törmelékkel feltöltötték a gödröket.

 

 

 

A határ után sok benzinkút van, ez kicsit távolabb van, de nem tudom pontosan, hogy hol. Nagyjából egyidős az autópályával, de az 1938 - as térképen még nincs rajta. A régi benzinkút mellett valamikor nagyon szép parkoló lehetett, a fenyőfák még megvannak. A többi részen poros placc és bódék vannak. A bódéknál valami húst sütöttek, szállt a zsíros füst az éjszakában, de nem úgy mint valami vásáron, hanem mintha tűz lenne. Itt már eléggé sötét volt, nem nagyon lehetett fényképezni. Ezért a következő lehajtónál, Neuhammernél megálltam. Van ott egy kis út is az erdőben, nagyon szép volt, magas fenyők, csillagos ég, csak a kamionok hangja hallatszott, amint a régi betonon száguldanak. Döc-döc-döc-döc, de ez egyáltalán nem volt zavaró.

 

Reggel már jól lehetett fényképezni. Ez is teljesen eredeti, ahogy 1937 - ben átadták. Jobbra Neuhammer, balra Lauban. Az útjelző táblák tényleg jól és ésszerűen vannak elhelyezve mindenhol.

 

Az egykori Sorau - Kohlfurt - Lauban vasútvonal hídja. A vasútvonalat már rég nem használják, de ez sokfelé így van Lengyelországban.

 

Kilátás a vasúti hídról, jobbra Berlin felé az új, balra Breslau felé a régi autópálya.

 

 

 

Az autópálya parkolója, a le és felhajtók között van egy kis út, nagyon ötletes megoldás. Az utolsó képen lehet látni, hogy az országút hídját itt teljesen újjáépítették és jó nagy terület van az autópálya és a pillér között. A negyedik képen látszik a régi hid alatt is elfért az új Berlin felé vezető pálya. A német oldalon megmaradtak a régi hidak, csak a pillérekből faragtak le egy kicsit, de azt is alig lehet észrevenni.

 

 

 Pályaállapotok.



 

 A birodalmi autópálya Neuhammer és Bunzlau között.

 

 

Ez már Bunzlau főtere, a templom mellől nézve.  A templom falán az emléktáblákon gondosan levésték a német szöveget, csak a latin nyelvű táblákat hagyták békén. Itt a főteret már felújították, úgy néz ki, hogy úniós csatlakozás után tálán sikerül életet lehetlni ebbe a térségbe is.

 

 

Ez a régi katolikus temető, előtte éppen egy 20 méter magas keresztet szereltek össze. Ez nagyon fontos. Hogy a temető hogy néz ki, az már nem olyan fontos. Pedig használták ezt a lengyelek is néhány évig, van is sok 1948 - 50 közötti gyereksír két sorban az oldalsó és hátsó falnál. Ahogy ma a keresztállítás a rendrakás helyett, úgy volt akkor fontosabb a német sírok ledöntése a gyerekhalandóság csökkentése helyett. A középső képen egy házaspár sírja van. A feleség 1944. május 5 - én halt meg, de a férje úgy látszik csak évekkel később és őt ki is telepítették a mai Németországba. Reméljük.

 

Elhagyott falu Bunzlau után nem sokkal. Azok a házak sem néznek ki jobban, amikben még laknak. Persze ez egy kis település és ez is hozzájárulhatott, hogy elhagyták az emberek. Sziléziában sok olyan egykor gyönyörű település van, amiben ma egy jó állapotú ház nincsen. Minden lepusztult, leporhadt, lerohadt és tönkrement.

 

Az állomás előtti tér Greiffenbergben.

 

 

 

Autóbuszállomsás Hirschbergben. A tényleg jó, új lengyel  buszoknak nyomuk sincs. Itt volt néhány új, a HV buszaihoz hasonló Jelcz is. A többi busz ősrégi lengyel, vagy használt külföldi. Egyébként ezek a Berliet alapú Jelczek elég ócskán néznek ki, ilyen buszok licencét bármikor megvehették volna szocialista országtól is. A jobboldali képen látszik is szerintem, hogy valahogy aránytalanok, főleg a Mercedes O405 - höz képest, amely tényleg szép busz.

Egy Autosan H9 kanyarodik Landeshutban az állomás előtt térre.A landeshuti állomásról a folytatásban írtam.

 

 

 

Ez pedig már Waldenburg (Wałbrzych). A megszűntetett vasútvonal hídja a városhatáron és egy Neoplan. Itt járnak csuklós Karosák is, és régebben Heuliez O305 buszok is voltak, ezeket már selejtezték.

 

Tényleg nem csak ezt akartam fényképezni, de minden ilyen volt. Ez egy 123000 lakosú város és az egész így néz ki. Egyedül a városháza nem ennyire elhanyagolt és van egy új benzinkút a város szélén. De ezek a házak nem bírják már sokáig, néhány éven belül vagy több százezer embernek kell elköltöznie innen, vagy teljesen újjá kell építeni mindent.Egyébként tejlesen normális városnak tűnt ez is, ez egy érdekes dolog volt Sziléziában, hogy majdnem az összes hely le volt pusztulva, mégsem volt olyan világvége - hangulat, mint Magyarországon, ahol látszólag sokkal jobbak a körülmények.

A bejegyzés trackback címe:

https://donaubus.blog.hu/api/trackback/id/tr401333969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása