Az ember jól akar élni; "azok" - s ez a Pártot jelentette - meg akarják ezt akadályozni; meg kell tehát szegni a szabályokat, ahol csak lehet. A jelek szerint Julia éppen olyan magától értetődőnek tartotta azt, hogy "azok" meg akarják fosztani az embert az élvezetektől, mint azt, hogy az ember viszont el akarja kerülni, hogy rajtakapják. Gyűlölte a Pártot, s ennek igen durva szavakkal adott kifejezést, általánosságban azonban nem bírálta. Egyáltalán nem is érdeklődött a Párt doktrínái iránt, kivéve azokat, amelyek az ő életét is érintették. Winston megfigyelte, hogy a lány sohasem használ újbeszél szavakat, csak azt a néhányat, amely már átment a köztudatba. Sohasem hallott a Testvériségről, s nem is volt hajlandó hinni a létezésében. A Párt elleni szervezett lázadás bármilyen formáját ostobaságnak tartotta, mert véleménye szerint úgyis bukásra van ítélve. Az ésszerű dolog: a szabályokat áthágni s mégis életben maradni. Winston eltűnődött rajta, hányan lehetnek még hozzá hasonlók a fiatalabb nemzedékben - emberek, akik a Forradalom világában nőttek fel, semmi mást nem ismernek, belenyugszanak, hogy a Párt olyan megváltoztathatatlan valami, akár az égbolt, s nem is lázadnak a hatalma ellen, egyszerűen csak kikerülik, ahogy a nyúl tér ki a kutya elől.

...

A naponta Londonra hulló rakétabombákat valószínűleg magának Óceániának a kormánya löveti ki, "csak azért, hogy az embereket rettegésben tartsa". Ez olyan gondolat volt, amely sohasem jutott Winston eszébe. A lány azzal is irigységet ébresztett benne, mikor elmondta, milyen nehezen állja meg, hogy a Két Perc Gyűlölet alatt ne törjön ki nevetésben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.