Az ETR 200 (Elettrotreno rapido, gyors villamos vonat) a nagysebességű motorvonatok őse. 1937 - ben, abban a korban, amikor a vonatok többségét gőzmozdonyok húzták, mutatta meg, hogy lehetséges egy 200 km/h - val haladó motorvonatot  gyártani. A '30 -as években az olasz államvasút azt tervezte, hogy villamosítva a gerincvonalat, az megépíti első közvetlen városközi vasúti összekötettetést Milano, Bologna, Firenze, Róma, Nápoly és Reggio di Calabria között. Az első elképzelések szerint az ETR 200 csak egy egyszerű könnyű és gyors motorvonat lett volna, de a kormányzat elhatározta, hogy a modernizáció egy olyan jelképévé alakítja, mint a Rex óceánjáró, a versenyautók és a repülőgépek.

Az 1934 - ben kezdődött fejlesztés olyan technológiákat is felhasznált, mint az áramvonalas kocsitest és a különleges acélfajták. A vonatot 175 km/h sebességre tervezték, a jármű viperafejre hasonlító elejét a torinói műszaki intézet szélcsatornájában kísérletezték ki. 1936 - ban a Breda cég átadta a sorozat első tagját. A szerelvény mindhárom egységét T 62-R-100 motorok hajtották, és 4 darab Cm1000 tipusú forgóvázzal rendelkezett, amelyekből belső kettő Jacobs forgóváz egymotoros, a külsők kétmotorosak. A futópróbákon a konstrukció néhány gyenge pontja is megmutatkozott, az áramszedőknek érintkezési voltak 130 km/h sebesség felett. Az áramszedők helyes beállításához valakinek ki kellett másznia és a próbamenetek közben figyelnie az áramszedők működését! Miközben az első vonattal nem voltak gondok próba közben, a második balesetet szenvedett a forgóvázban elhelyezett hajtás  alkalmatlansága miatt, ami egy mozdonyvezető életét követelte. A problémát jobb ötvözet kiválasztásával oldották meg. Ismét jártak a vonatok és 1937 - ben hivatalosan is szolgálatba léptek a Milano - Bologna - Róma - Nápoly szakaszon. Az első sorozat, az ETR 201 - 206 a 35 elsőosztályú mellett 69 másodosztályú hellyel is rendelkezett, később 100 darab elsőosztályú ülőhely volt a panorámaablakokkal szegélyezett elegáns utasterű vonaton, a szerelvény luxus jellegének megfelelően. Az ETR 200 sorozat utasterének kellemes hőmérsékletéről diklórmetánnal működő Dell'Orto tipusú fedélzeti légkondicionáló és önműködő termosztát gondoskodott.

1937 december 6 - án egy ETR 200 fedélzetén francia mérnökökkel egy bemutató meneten 201 km/h sebességet ért a Campoleone - Cisterna szakaszon Róma és Nápoly között. 1939 július 20 - án az ETR 212 Cervellati mozdonyvezetővel tartósan 203 km/h  sebességgel haladt Pontenura és Piacenza között. A vonali feszültséget 3kV - ról 4 kV - ra emelték és biztonsági okokból rögzítették a kitérőket. Az átlagsebesség 165 km/h volt, egy nem nagysebességű vonalon, ahol állomások is voltak. A Firenze és Milano közötti 315 km távolságot 115 perc alatt tette meg, a Firenze és Bologna közötti 97 km - et 38 perc alatt, 154 km/h átlagsebességgel, a Bologna - Milano közötti 219 km - et 77 perc alatt, 171 km/h átlagsebességgel.

1938 - ban az első sorozat szerelvényeit, a második sorozat mintájára átépítették, új forgóvázakat kaptak és a másodosztályú utasteret megszűntették. Az ETR 209 egyik kocsiját bemutatták az 1939 - es new york-i világkiállításon is. 1939 - ben rendelték meg a harmadik sorozatot, amit 1941 - ig szállítottak le és az ETR 215 - 218 számokat kapták. 1940 - ben leállították a vonatokat, mert a háborúban nem volt szükség luxusjárművekre. Az összes szerelvényt fűtőházakban állították le megsérültek a bombázások során, a 216 és a 218 olyan súlyosan, hogy lebontották őket és alkatrészeiket a maradék járművek javításához használtak fel 1946 - 1952 között, amikor a sorozat újra forgalomba állt. Ekkor elektromos kürtöt és nyitható ablakokat szereltek be. A sorozat engedélyezett legnagyobb sebessége 160 km/h volt. 1953 és 1956 között Stone légkondicionálót kapott az ETR 203, 204, 205, 206, 215, az új légondicionálót kívülről is láthatóan a szerelvények tetején helyezték el. A háború utáni gazdasági fellendülés idején a mindössze egységből álló ETR 200 sorozatot kis kapacitása miatt visszavonták az észak déli fővonalról, a feladataikat a nagyobb befogadóképességű ETR 300 Settebello motorvonatok vették át.

Az 1960 - as évek elejétől a 16 szerelvényt ETR 220 sorozattá alakították át.  Mindegyik szerelvényt négyrésszessé alakították át. Az átalakítás során az egyik vezetőfülkét az új, negyedik kocsi elejére helyezték át és a korábbi vezetőfülkével ellátott kocsit középkocsivá építették át. Az új kocsi nem Jakobs forgóvázon futott. Mindegyik szerelvényt átfényezték szürke - zöld színre és az összes vezetőállást átépítették. A mozdonyvezető helye oldalról a vezetőfülke közepére került át, ezért nagyobb középső szélvédőt építettek be. Az ETR 220"P" sorozatba az magasabb teljesítményű T.165 tipusú motorokat építettek be 1965 - 1969 között. A fékrendszer átalakítása után, amelyet 1970 - 1972 között hajtottak végre, az ETR 220"AV" sorozat 6 szerelvénye számára 180 km/h sebességet engedélyeztek. 1986 - 1989 között 7 P és 5 AV kivitelű szerelvényen kisebb, az utasteret és fékrendszert érintő módosításokat végeztek. Az 5 átépített AV lett az ETR 240 sorozat, 1992 nyaráig vettek részt menetrendszerű forgalomban. Az ETR 200 szerelvényeket véglegesen 1998 május 23 - án leállították és Ancona, Arona, Firenze, Santa Severa, Milano Greco telephelyeken tartalékolták, majd az ezredforduló körül többségüket szétvágták. Napjainkban az ETR 232 üzemképes nosztalgiajármű.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.