Belgrádi vonatok februárban

2011.02.12. 10:50

Február 9 - én voltam Belgrádban. Az esti vonattal indultam és az esti vonattal is jöttem vissza. A balkáni teherforgalom mintha kezdene megélénkülni, utasból viszont nem volt sok a vonaton. Újdonság, hogy a vonat megáll Újbelgrádban is és a tehervonatok egy része nem az elkerülőn megy, hanem a régi vasúti hídon küldik át. Úgy vettem észre, hogy a dél felé tartó tehervonatok mennek az elkerülőn, az észak felé tartók pedig a városon át. Sajnos nem volt akkora szerencsém, hogy bármelyiket rendesen lefényképezhettem volna.

 

 

 

 

 

 

A vonatok szinte elvesznek Újbelgrád állomás hatalmas peronjai mellett. A valószínűleg Szabadkára tartó IC után a 444-001 hozott egy tehervonatot, majd a 461-155 érkezett gépmenetben.

Egész Újbelgrád állomás egy felüljárón van, alatta részben cigánytelep helyezkedik el, a bejárattól távolabb. Nyugat felé a telep a vasúti töltés két oldalán is folytatódik. A töltésre kétoldalt két széles lépcső vezet fel, innen is fel lehet menni a peronokra. Ez a rész nem veszélyes, még a gyerekek sem koldultak, de az állomás alá azért nem mennék be. Az utolsó képen lehet is látni a guberálókat, mögöttük az állomáson egy BG:Voz szerelvény visszafordulásra várakozik.

 

A Centarra és a Főpályaudvarra vezető vágányok  a vasútvonalból ágaznak ki, 150 méterre az állomástól. A 412-099 jött a Főpályaudvar felől.

 

 

A régi Főpályaudvar bejáratánál van a régi fűtőház, (a másik a város szélén a rendezőnél van). A fűtőház félig romos, itt állnak a régi kocsik, a másik részét használják. A környéken még két gőzmozdony is hever a gazban állítólag, de azokat nem láttam.

 

 

Egy Kennedy (661-112) pózolt a fűtőház mellett, pont a hosszabbik vége felől sütött a nap. Ezért mindkét oldala árnyékban volt. Érdekesek a nagy pántok a tetején, nem tudom, hogy  mire szolgálnak.

A két "pánt" a 112-es kennedy tetején a kipufogó fölött van, szerintem valami szikrafogó vagy idegen tárgy kipufogóba esését megakadályozó, esetleg füstterelő funkciója lehet. A klasszik gépeken kis fedél van a kipufogócsöveken, mint anno a RÁBA-Steiger erőgépeken. :)

gmarc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Centar állomáson a tavaly átadott 2 új vágány, a hozzájuk tartozó peronok és utasforgalmi helyiségek után nem látszik semmi haladás az építkezésben. Sajnos nem is biztos, hogy az eredeti tervet, aminek a nagy része már elkészült a mai igényekhez át lehet alakítani. Én sem a hivatalos, szabályos úton mentem le a pályaudvarra a Mihály fejedelem útról, hanem egy kis ösvényen a bevágás oldalában. Az utasok sem nagyon használják az állomást, alig néhányan lézengenek a peronokon, holott most már több vonat jár erre, mióta a BG:Voz vonatok járnak Újbelgrád és a Pancsovai híd között. A városi közlekedés járművei is elkerülik az állomást, legközelebb a Mihály fejedelem úti trolimegállók vannak, de azokhoz is legalább 300 métert kell gyalogolni, az autópálya melletti buszmegállóhoz pedig 500 - at.

Nem is néz ki úgy, hogy a mainál nagyobb utasforgalom lenne itt a belátható jövőben. Az újonnan megnyitott peronoknak is a nyugati vége le van zárva.Felhívom a figyelmet az utolsó képre, azon bizony egy szép nagy beázás látható.

 

Motorvonatok a Centaron, a 412-088 BG:Voz az 5. vágányon és a 412-084 a 9. vágányon. Közöttük a 7. és 8. vágány hiányzik. A középső képen a pénztár bejárata is látszik.

 

 

Ezek a lépcsők vezetnek a tetőre a pénztártól. Most éppen ilyen átmeneti állapotban vannak (ez jelképes), de egyébként is elég keskenynek tűnnek. Az aluljáróba vezető lépcsőknél is van iránytörés.

 

 

 

 

 

 

Lassan búcsúzunk a Centartól. Nem csoda, hogy beázik, ha ennyi víz van a tetején. A Centar keleti végén kezdődnek az északra és délre vezető alagutak és itt van a torony is.

 

 

 

 

 

 

Szerencsére vannak olyan állomások is Belgrádban, amelyek nyomokban vonatokat tartalmaznak. Este a régi Főpályaudvaron. A 441-749, egy régi típusú ÖBB hálókocsi, amelyet szinte már csak erre lehet látni, a kissé homályos 461-034 és a 412-029 az utolsó képen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://donaubus.blog.hu/api/trackback/id/tr972655534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása