Szavazás
2010.05.17. 15:24
Van az indexen egy jó kis szavazás, hogy melyik busz a legjobb. Az én szavazataim:
Credo Citadell 19: 7
Ikarus 187V: 7, mert ők nem gyártottak kiskerekes városi buszt, de csakis ezért.
Ikarus 435: 10, ez már végül is bizonyított. Nem nagyon illik a többi közé, nem gyártják már, magaspadlós, több, mint 20 éves modell.
Volvo 7700A: 8, mert a Mercedes szerintem jobb és mindent a saját kategóriájában hasonlítunk össze. Tehát a Volvo egy eleve magasabb kategóriába tartozik, mint az Ikarusok, vagy a Credo és ennek megfelelően pontoztam.
Elmentek otthonról
2010.05.16. 20:24
Afrikába utazott egy ember. Én ismerem is, amikor 5 éve Indiába ment, én akkor mentem Zomborba.
http://elmentekotthonrol.blog.hu/2010/05/15/bun_es_bunhodes_egy_nap_mombasaban
Az utolsó út Ljubljanától Belgrádig
2010.05.04. 20:39
30 éve, 1980 május 4 - én halt meg Ljubljanában Josip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke. Erről a jeles eseményről máshol is megemlékeztek, jellemzően egymás cikkeit másolták le, ezért kevesebb helyen jelent meg, hogy a bátyja Sopronban élt. Azért találtam egy olyan cikket is, amit érdemes elolvasni, tanulságos.
Josip Broz Tito egyébként elég nagy gazember volt, de legalább pragmatikus és a propagandához is értett, sőt a későbbiekben egészen lakható ország lett az egykori Jugoszlávia, természetesen a reálszoc keretein belül és hatalmas nyugati támogatással. Ebben a csodálatos országban folyton sütött a nap és minden szép és jó volt, amíg élt Tito.
Halála után sajnos egyre fakóbb lett a jugoszláv kirakat, amihez hozzájárult, hogy szövetségi szinten teljesen működésképtelen módon probálták meg irányítani az országot. Ez volt a kollektív elnökség, ahol rotációs sorrendben, évente követték egymást a tagállamok képviselői az elnöki tisztségben. Ahogy telt - múlt az idő, egyre kevésbé volt szükség a független és el nem kötelezett Jugoszláviára, ennek megfelelően az új nyugati hitelek mennyisége is csökkent, éppen elég feladat lett volna kifizetni a régieket. Mindenféle más probléma is jelentkezett, például, hogy a tagállamok határai általában nem estek egybe az etnikai határokkal, csak nem akart csökkenni a tagállamok közötti különbség, és a fogadkozások ellenére egyre kevesebb vezető őrizte a testvériséget és egységet, mint a szeme fényét, ahogy Tito tanácsolta nekik.
Egyébként jelképes az el nem kötelezett országok 1989 augusztusában tartott tanácskozására emelt emlékmű. Ez az emlékmű Belgrádban van és nagyon nagy, viszont nagyon igénytelen is. Egy magas fém burkolólapokkal borított oszlop, amely egy kővel burkolt alapból nyúlik ki. A kőburkolatot és az oszlopot mintegy 10 centi vastag nyers beton rész köti össze. Ilyen volt a titói Jugoszlávia is, messziről nagynak és jelentősnek látszott, közelről nézve viszont nevetségesnek és hibásnak.
A videón a címadó utazás látható és a 666 - os sorozat két mozdonya is, amelyek a Kék Vonatot vontatják.
Belgrád 2010 tavasz
2010.05.04. 17:37
BG 465 429 Ikarbus 202 (bár ez nagyon kérdéses, mert lehet 201 - is, vagy akár 203) belváros felé nyomul. Mögötte egy FAP-537A.
A PN 406 67 rendszámú Mercedes O350 Tourismo a Gazela híd a BAS buszállomás felé vezető lehajtóján. Ezt a buszt Újvidék és Zlatibor (indul:6.25, érkezik: 12.40) között közlekedteti a paracini Eurolin cég. Az Eurolinnek természetesen van nemzetközi járata is, június 20 és augusztus 31 között Jagodinából Herceg Noviba járnak.
Egy azonosítatatlan Liaz-5256, ez a Beobus alvállalkozó cégé lehet.
A 326 pályaszámú villamos szintén a belváros felé. Tőle balra egy első szériás Alfa 33 áll elhagyatva. Meg kellene menteni.
A Gazela hídtól kisétáltam az épülő új híd mellé. Érdekes, hogy május 1 - én is építették a hídat, kivel arrébb a völgyben pedig egy síugrósánc - szerű objektum épült, ami felé elágaztak a villamos vágányai. Majd biztos szép lesz, ha elkészül. A Misic vajda úton kifelé menve, balra egy hegy van, aztán az út, majd a vasútvonal, a belgrádi kiállítási terület és a Száva folyó. A vasúttal nem volt szerencsém, több vonat és gépmenet is jött, de lefényképezni nem sikerült egyiket sem. Ha sikerült volna, akkor ilyen képek is lennének az oldalon. Buszokat viszont fényképeztem:
![]() | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
BG 723 268 Ikarbus 103 Lasta | BG 673 535 Güleryüz Cobra Banbus | BG 976 038 Ikarbus 103 GSzP | BG 773 433 Ikarbus 201 GSzP | BG 229 541 Ikarbus 201 GSzP |
Ez az Ikarbus 201 most jött ki az aluljáróból, mögötte a Száva folyó felett épülő híd. Ez egy érdekes környék, jól lehetett volna fényképezni, csak már kezdett erősen sütni a nap, árnyék meg nem volt.
Egy Liaz-5256. Ezt a buszt többször láttam, de csak így sikerült lefényképeznem. A Beobus tulajdona, ennek a cégnek korábban csak teljesen fehér Liaz buszai voltak.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
BG 891 490 Ikarbus 218N GSzP | ? Ikarbus 201 GSzp | BG 719 263 Ikarbus 103 ? | BG 705 246 MAZ 103 Beobus | ? Ikarbus 218N GSzP |
BG 705 247, egy Beobus MAZ 103 és a BG 890 619, egy Lasta Ikarbus 103.
A 207 - es és a 205 - ös KT-4, háttérben a pályaudvar tárolóvágányai.
LE 688 33 Neoplan, a Simplon járata, amely Lebane és Belgrád között közlekedik.
Kifelé is mentek buszok, bár jóval kevesebb. Egy Setra és a NI 216 846 King Long, a www.debracars.rs a King Long kereskedő weboldala. A busz tulajdonosa az Autoprevoz Vrnjacka Banja.
Egy interregionális KT-4 halad a Régi Száva hídon Újbelgrád felé.
Egy kruseváci Jugoprevozos Merci a Száva mellett, a háttérben az újbelgrádi Usce torony.
A BG 989 256 Neoplan N116 Újbelgrádban. A busz a Brankov és a Régi Száva híd közötti kis utcából kanyarodott ki, az Aciko céghez tartozik és a szélvédő alatt új karosszéria elemeket tettek fel rá. Elég gyakori, hogy a régebbi buszokat újabb karosszégiával igyekeznek megfiatalítani, ez jól sikerült, de vannak egészen elrettentő példák is. Például amikor régi Sanosokra, Mercedes O303 - akra O404 homlokfalat tesznek.
A 307 és a 201 - es villamosok Újbelgrádban, a Régi Száva híd előtt. Ezek a villamosok a Száva bal partján fekvő Bezanijából jöttek. Az újbelgrádi villamosvonal egyenes irányban vezet egészen ennek a tömbnek a túloldaláig, ahol elkanyarodik a Régi Száva híd irányába. A villamosvonal mellett Újbelgrád vasútállomásnál van egy remíz is, ahol a Düwag Be 4/6 villamosok is vannak, amiket Bázeltől kapott a GSzP.
BG 608 787 Ikarbus 103 a Brankov híd előtt, az út túloldalán az Usce Center, az egyik pláza.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
Ikarbus 206 | Ikarbus 112N | Ikarbus 112N | Ikarbus 103 | MAZ 103 |
A BG 651 252
A BG 279 440 rendszámú TAM190 A11 T. Mára már csak nagyon kevés hasonló korú, vagyis legalább 20 éves busz maradt Belgrádban. Ez a TAM Szlovéniában készült, de a Szerbiában gyártott Ikarus, FAP és Autokaroserija buszokból sincs már olyan sok, mint Magyarországon Ikarus 250 - ből és 256 - ból.
Most jöjjenek a vonatok. Belőlük nincs sok Belgrádban. Az örök darabbal kezdjük, reggel fényképeztem le.
Amikor a Beograd expressz a régi vasúti hídról a főpályaudvar felé kanyarodott, akkor vettem észre a 33-087 (eredetileg 52 2802) mozdonyt a régi fűtőház előtt. Ez a mozdony a szerb Nosztalgia kft - hez (Romantika) tartozik és elég gyakran visz nosztalgiaszerelvényeket, Versecre, Újvidékre, vagy dél felé. A nosztalgia kocsik is ott állnak a főpályaudvaron, de most elég mozdulatlannak tűntek. Bár ünnepnap volt, így biztos mentek valahova, csak nem érte meg volna megvárni mire elindulnak. Egyébként van egy újabb fűtőház is, jó messzire innen, a rendezőnél.
A Hellas express késett szerelvénye a főpályaudvar felé tart reggel a Gazela híd felhajtói alatt. A 461-015 pályaszámú mozdony mögött egy macedón hálókocsi van.
Az új vasúti híd és a Centar közötti pálya. Ez lesz az egyik fotóhely, ha teljesen elkészül a Centar és átterelik a vonatokat. A kép látószögén kívül, jobbra egy alagút és mögötte a Centar van. Az alagút sokkal szélesebb, mint az a két vágány, ami áthalad rajta, viszont váltókörzetnek nincs előtte hely. De a vágányok elhelyezése is olyan, hogy mellettük éppen nem férnek el újabbak.
A 621-109 kis tolatómozdony a főpályaudvar előtti kocsitároló egyik vágányán.
A 444-001 és a 412-030 a főpályaudvaron.
A 412-030 forgóváza. A jármű keskenyebb, mint a széles nyomtávon használt ER22v változat, de a forgóváz eredeti szélességűnek tűnik.
Búcsúzóul a 444-027 este a főpályaudvaron.
Elég késő volt már, de azért felmentem a Terazija környékére trolikat fényképezni. Ez nem troli, hanem egy japán segítséggel vett MAN SL223 (BG 581 577), az Albánia toronyház előtt kanyarodik be a Köztársaság tér felé.
A másik irányba halad a BG 565 559 rendszámú, eléggé ütött-kopott Ikarbus 201. Legalábbis nekem 201 - nek tűnik, az első tengely mögötti hűtőrács miatt.
Végre egy troli, a 96 - os pályaszámú, ez egy volt athéni Ziu-9 a 22L járaton.
A BG 714 269 Mercedes Conecto szintén kifelé tart.
A BG 905 663 Ikarbus 218N a belső végállomás felé kanyarodik.
A 182 - es BKM-321 tipusú troli a belső végállomás felé megy. Ezután mentem a belső végállomás felé.
Egy régi MAN a Köztársaság téren, a Nemzeti Múzeum előtt.
Egy BKM-201 tipusú troli a Nemzeti Múzeum előtt
Nemrég indult a belső végállomásról (a kép hátterében látszik is a végállomás, ott van, ahol a fák vannak) ez a Ziu-10 (Ziu-618G-016), a homlokfalon és az ajtókon kívül nem sok mindent változtattak ezen a 2001 - ben gyártott, Trolza 6205-01 - nek is nevezett trolin.
Szerző: DRtorgyi
Szólj hozzá!
Címkék: 11 022 33 087 br 52 2802 461 015 621 109 444 001 412 030 444 027
Május 1
2010.05.03. 20:18
Vasúti pálya a Centar és az Új Vasúti híd között. Ma még szinte csak a Beovoz vonatai járnak erre, de ismét elkezdődtek a Centar pályaudvaron a pályaépítési munkák. Ha befejezik a Centart és átterelik erre a vonatokat, akkor ez a hely marad, ahol vonatokat lehet fényképezni. A vonatok többnyire alagútban haladnak majd, leszámítva ezt, a Centar két váltókörzetét és a Pancsovai híd hídfőjét. Ma azért nehéz Belgrádban vonatokat fényképezni, mert alig jár néhány, akkor majd azért is nehéz lesz, mert az a kevés is a föld alatt jár majd.
Félkész irodaház Újbegrádban, előtte a 201 és 289 - es pályaszámú KT-4 villamosokból álló szerelvény halad el. Ennek az épületnek semmi köze a Samsunghoz, eredetileg az a RAD nevű valami költözött volna be ide, aminek a cirill betűs logoja a jobboldalon látható. Ez a ház egy szép átriumos megoldású irodaház, a földszinti része sokkal kezdetlegesebb állapotban van, mint a felsőbb szintek. Az átriumot kezdi átvenni a növényzet és néhány ablak is betört már. A kép látószögén kívül, balra, is van egy hasonló készültségi fokon álló, de szintén félbehagyott irodaház. Jobbra a Hyatt szálló sarka látszik, ezt már befejezték.
A Szerbia Palota, a volt Szövetségi Végrehajtó Tanács székhelye Újbelgrádban. 1947 - 1952 és 1956 - 1959 között épült H alaprajzú hatalmas irodaház. Ma minisztériumok székhelye, egyszer meg kellene nézni közelebbről, nem úgy néz ki, mintha különösebben őriznék. Legalábbis nem láttam nyomát semmilyen műveleti területnek.
Az Újbelgrádon átvezető autópálya. Valamikor Testvériség - Egység autópályának hívták és elméletileg a Vardartól a Triglavig tartott. Gyakorlatilag persze sokkal rövidebb volt, de a Szkopje - Zágráb szakasz nagyjából megépült. 1991 augusztusában ezen úton mentek Jugoszláv Néphadsereg egységei Szlavóniába és közép - Horvátországba.
Y alakú magasházak. Ezek a vonatból is jól látszanak, éppen a hátam mögött volt a vasúti töltés. Új Belgrád lakótelepei nem olyan egyhangúak, mint az átlagos lakótelepek. A területet úgynevezett blokokra osztották, ezeket széles utak határolják és különböző magasságú épületekkel építették be. A sorháztól az ilyen nagy toronyházakig van itt minden. Persze még nem fejeződött be az építkezés, sok üres telek is van.
A Hyatt szálloda. Szép kertje van. Mögötte van a fentebbi befejezetlen irodaház, aztán egy másik jobbra-előre, a jobboldali telken meg csak az alapozás elejéig jutottak. Persze vannak már kész házak is a környéken.
A Kalemegdan, vagyis Nándorfehérvár vára. Ez egy nagyon jó hely. Az egész egy nagy park a régi erődítéseken, a várárokban teniszpályákkal és a hadtörténeti múzeummal, mindenféle régi harci járművel. A Duna és a Száva összefolyásánál pedig gyönyörű a kilátás a Nagy Háborús szigetre, Új Belgrádra, Zimonyra és a pancsovai parton a galériaerdőkre.
A Brankov híd, ez az utolsó híd a Száva torkolata előtt és az egyetlen belgrádi Száva híd, amelynek mindkét oldalán van járda. A '30 - as évek végén épült meg először, akkor még I. Sándor király híd volt a neve és függőhíd volt, igy nézett ki: http://unkool.files.wordpress.com/2009/02/acinmost2pm6.jpg
http://unkool.files.wordpress.com/2009/02/acinmost1ly2.jpg
1941 - ben felrobbantották, nehogy a németek ezen a hídon át vonuljanak be Belgrádba. Ez teljesen értelmetlen volt, mert a németek, egy teljes motorkerékpáros felderítő járőr, Pancsova felől jöttek. A régi híd hídfői megmaradtak és eredeti állapotukban meghagyták őket az újjáépített hídnál is. 1957 - ben adták át az új, felsőpályás ívhíd kialakítású hidat. Ekkoriban még troli is járt át rajta Zimonyba, időközben ezt a trolivonalat megszűntették. 1979 - ben kiszélesítették a hidat, ezzel elnyerte mai formáját.
A Száva alkonyatkor. Jobbra a Kalemegdan, a háttérben a Nagy Háborús sziget.
A felső képeken a jobboldali ház a Brankov híd felöli homlokzata. A nyitott ablak mögött van a lépcsőház.
A Kralja Milana (Milán király) út
A Knez Milos (Milos fejedelem) út alkonyatkor. Ez az út a Parlament mellől indul és egyenesen vezet a Gazella híd közelébe. Az út mellett található a 2008 - ban megrongált amerikai követség és két volt szövetségi épület romja is.
Emóznak
2010.05.03. 20:10
Néha hallani, hogy emóznak így, meg emóznak úgy. Főleg a sulinetesek emóznak. Meg emóznak azért is mert megszűnt az Ikarus, illetve azért már nem, mert újra van. Néhány példa:
..Nadine.. | válasz | megnéz | 2009.07.03 20:05:48 © (80692) |
Debóban hogy emóznak már. Ezek még nem utaztak az 5-ös buszon :))))) | ||
18-09 | válasz | megnéz | 2009.07.02 13:50:40 ![]() |
Budapesten minden nap összeomlik, még sem emóznak ennyit. |
Egyébként jelzem, hogy az 5 - ös busz miatt már 1978 - ban is lehetett volna emózni, de akkor még nem tudták, hogy mi az. Most már tudjuk és meg is mutatom. Íme: